A San Fermín Pamplona egyik leghíresebb fesztiválja, amit július 6 és 15 között tartanak. San Fermína város védőszentje (patrónusa) és az ő tiszteletére rendezik ezt az eseményt már egészen a 12. századtól. Minden évben a reggeli órákban veszi kezdetét a híres bikafuttatással. 1923-ban az amerikai író Hemingway is ellátogatott Pamplonába, hogy megnézze a híres bikafutattást majd ez alapján írta meg regényét, a „The Sun also Rises”-t.

A részvevők fehérbe öltöznek és egy piros kendőt kötnek a nyakukba, majd várják, hogy megkezdjék a futtatást. A futam előtt egy dalt énekelnek háromszor a San Fermín-i szobornak, ami a futam elején található a falra felállítva. Így szól: A San Fermín pedimos, por ser nuestro patrón, nos guíe en el encierro, dándonos subendición. ( San Fermin kérünk téged, legyél védőszentünk, legyél vezetőnk a bika futtatáson és add áldásod.) A „pálya” hosszúsága 825 méter, majd a legvégén az út a bikaviadalok arénájába torkollik. Ezutána hat agresszív bikát és a hat szarvasmarhát otthagyják a délutáni viadalokra. 

A délelőtt folyamán még sor kerül a Gigantes y cabezudos (óriások és nagy fejek) parádéja. Az óriások királyokat és királynőket ábrázolnak (ezek reprezentáljákAmerikát, Európát, Ázsiát és Afrikát). A nevük pedig: az európai király Joshemiguelerico és a királynő Joshepamunda, az ázsiai király Sidi abd El Mohame és a királynő Esther Arata, az afrikai király Selim-pia Elcalzaoés a királynő Larancha-la, az amerikai király pedig Toko-toko és a királynő Braulia. A 8 óriást Tadeo Amorenapamplonai festő 1860-ban építette, körülbelül 4 méter magasak.

A cabezudos-okból vagyis a nagy fejekből 5 található, nagyjából 1 méter magasak és 14 kilósak, amiket Alcalde-nak, Concejal-nak, Abuela-nak, Japonés-nek és Japonesa-nak hívnak. Ők kísérik a nyolc óriást.

Vannak még azonban kilikis-ek és zaldikos-ok is. A kilikisek szintén nagyfejű bábúk, ám nevük eredetét nem igazán tudják. Hatan vannak összesen. A két legidősebb Coletas és Barbas, majd Patata, Napoleón, Caravinagre és Berrugón. Kezükben egy habos rudat visznek, amit a gyerekekre és a felnőttekre dobnak. A zaldikos-ok vagy lovacskák szintén 6-an vannak, mint a kilikisek, és ők is habot dobálnak a nézőkre.

Mint ahogy az előző bejegyzésemben is írtam, személyes élményeimről fogok beszámolni nektek. Az első napon elég későn mentünk, nagyon meleg volt így senkinek nem volt kedve korábban menni, esetefelé amikor már kezdett sötétedni, hogy az esti fények meggyújtását megnézzük. A fények felkapcsolása tűzijátékkal kezdődik és utána minden világosságba borul. Ezzel hivatalosan is megkezdődik a Feria. Mindenki a kis házakba megy ahol megy a buli. A Feria egyik tipikus itala a rebujito ami a fehérbor és a sprite keveréke, én nem igazán voltam elragadtatva tőle, viszont a helyiek kancsó számra isszák őket. De persze mindenféle alkoholos italt lehet fogyasztani ezekben a házikókban. A Ferián csak falatozni szoktak így kisebb tapas-okat (falatkákat) lehet vásárolni.

A második nap már beöltöztünk (el traje de gitana/flamenca). Nagyon jó élmény volt, viszont nem tanultam meg táncolni így egy élménnyel kevesebb, de így is nagyon élveztem. A ruha elég fárasztó egész délutántól estig abban lenni, főleg hogy meleg volt.

Hétfőn csak a gyerekek miatt elmentünk a vidámparkba, mert számukra csak ez az érdekes. Nem igazán vagyok nagy rajongója a vidámparknak de a gyerekek miatt én is fel mentem pár dologra.

Kedden volt a gyerekek napja, amikor a vidámpark olcsóbb és minden édesség is. Ezt a napot se hagyhattuk ki. Ezen a napon beöltöztünk és megkell, hogy mondjam elég érdekes ilyen ruhában a vidámparkban szórakozni.

Szerdán pedig a nők napja volt, amikor mindenki beöltözik. Igazából, bárki bármelyik nap beöltözhet de ez egy különleges nap. Ezen a napon pár baráttal összegyűltünk, együtt töltöttük a napot.

Sajnos a Feria többi napján már nem tudtam ott lenni, mert úton voltam haza. Ezzel azt is szeretném mondani, hogy egy ideig nem lesznek bejegyzéseim, mert csak nyáron jövök vissza, de ha elég időm maradt akkor írok nektek egyéb érdekességeket vagy recepteket.

Véget ért a Semana Santa és gondoltam leírom nektek hogyan éltem meg ezt az ünnepet. Néhány hónapja amikor felmerült a téma, hogy a gyerekek mennyire várják meg imádják ezt a hetet, megkérdezték, hogy én szeretnék-e felvonulni. Nem mondtam konkrét választ, hiszen elég furának tartottam na meg ugye elég félelmetesnek is nézett ki az egész. Ami azt illeti, sose érdekeltek a keresztény szokások, nem is vagyok megkeresztelve, de azért a kíváncsiság megvolt bennem. Az emberek számára akik nem tudják mi ez, elég félelmetes és a kkk-ra gondolnak.
A családnál ahol vagyok az apuka úgymond a szervezői szerepet töltötte be így elég könnyen el tudta volna intézni hogy felvonuljak.
Egyre innkább közeledtünk a Semana Santa-hoz és többször felmerült bennem, hogy volnuljak fel vagy sem. Aztán belegondoltam, hogy mikor lesz még egy ilyen alkalom? Végül szóltam az apukának, hogy én is szeretnék.
A Semana Santa abból áll, hogy az emberek az utcára vonulnak és akár hajnalig paso-kat néznek ami Jézus passióját mutatják be. Persze ha az idő is úgy akarja. Sajnos a hét folyamán esett pár napot, ilyenkor nem kockáztatják meg, hogy felvonuljanak. Mint ahogy mi is azt gondoltuk, hogy nem vonulunk fel.
Az első nap amikor elmentünk a központba nagyon érdekesnek találtam, mert sose nem láttam még ilyen eseményt. Így mindent jól megfigyeltem és fényképeztem, közben a család magyarázta nekem hogy mi miért van, hogy jobban megértsem. Ezután az elkövetkező napokon már csak néztem a paso-kat és nem igazán fényképeztem. Csütörtökön volt a madrugá ami azt jelenti hogy hajnalban is felvonulnak. Csütörtökön este mentünk a központba és egészen reggel értünk haza körülbelül hatkor.
Ilyenkor az a szép, hogy sötétben látod a felvonulásokat és a gyertyafénye világítja meg őket.
Nagypénteken egy borús napra ébredtünk és csak abban reménykedtünk, hogy elmegy ez a csúnya idő. Délután már bementünk a központba, hogy átöltözzünk és hirtelen elkezdett zuhogni az eső. Nagyon streszesek voltunk és tűkön ülve vártuk, hogyan döntenek. A nagyszülők házában készültünk el, beöltöztünk és siettünk a templomba, hogy megmondják a végleges döntésüket. Az utcán nem szabadott megszólalni és csöndben kellett mennünk a templomig. Végül úgy döntöttek, hogy egy óra késéssel, de felvonulunk. A templomban mindenkinek volt egy sorszáma ahol csöndben várakoznia kellett, addig amíg megnyitották a templom kapuit. Minden nazareno kb egy méteres gyertyát kellett, hogy vigyen az oldalán. Az elején fárasztó volt de később hozzá lehetett szokni. Négy óra hosszát voltunk az utcán, bejártuk a központot.Kis utcáktól kezdve a nagytérig és még a katedrálisba is bementünk. Nekem a katedrális volt az egyik kedvenc részem.
Azt utcán elég lassú tempóban vonultunk. Nem beszélhettünk. Ezt az időt nekünk nazareno-nak arra szolgált, hogy magunkba forduljunk és menetelés közben gondolkozzunk.
A kisgyerekek mindig jöttek kérni viaszkot, mert a gyerekek egy viasz gömböt készítenek a Semana Santa ideje alatt, de még azt se szabadott. Az emberek viszonylag csöndben voltak, ami változó, mert a többi napokon nem igazán tudták csöndben figyelni a felvonulásokat.
Az utolsó menet a Virgen temploma volt. Az utca korom sötét volt és csak a gyertyák fénye világította be. Mi nazareno-k volnultunk be előszőr és vártuk, hogy a Virgen-t behozzák a templomba. A vége nagyon szép volt, szintén sötét volt a templomban és csak a Virgen gyertyái égtek, a paso végig csendben vonult zenei kísérettel amíg a helyére nem ért.
A helyi újságok szerint a Loreto (a templom) volt a legszebb, legrendszerezetebb és legelegánsabb paso Nagypénteken.